2017. szept. 6.

Öt éve írtam

Képtárnézegetés közben ráakadtam Nőtincs, a nógrádi kis falu I. világháborús emlékművére, feliratán az elesettek közt Babka Károly nevére.
http://amulok.blogspot.hu/2012/01/akikrol-nem-feledkezhetunk-el.html

Akkor még nem tudtam, hogy Ő anyai nagyapám testvéröccse. Azóta családunk után kutatva, hogy eleinknek emlékét utódainkra hagyjuk, egyre jobban belemerültem a családfakutatásba. Levéltári böngészés, archívumok meglepetései, utazgatás a nógrádi falvakba, levelezés sok érdekességet tárt fel. Így tudtam meg, hogy :
"Ő császári és apostoli királyi Felsége méltóztatott legkegyelmesebben adományozni a Ferenc József-rend lovagkeresztjét a katonai érdemkereszt szalagján Babka Károlynak az ellenséggel szemben kitűnő szolgálata elismeréséül" (Budapesti Közlöny 1915. szerda, július 7)

 Babka Károly cs. kir. népf. százados kitüntetése a Ferenc József - rend lovagkeresztje:
.
 
Néhány hónap múlva az oroszok fogságába esve a szamarkandi hadifogolykórházban elhunyt. 
Eltűntként tartották számon, 5 év múlva felesége holttá nyilváníttatta két hadifogoly társa vallomása alapján, akik Babka Károly halálának szemtanúi voltak. Gyermekük nem lévén, árvát nem hagyott maga után, özvegye pedig ismét férjhez ment.

2017. febr. 17.

Járjuk a várost...

Az idén februárban alig volt napsütés. Így amikor egy vasárnap délután végre sütött a nap, elindultunk. Bekérezkedtünk a CEU nemrégiben átadott épületszárnyába, ahol a portán jó kedvében találtuk az egyik dolgozót, aki felkísért a tetőteraszra. Utalásait elengedtük a fülünk mellett, mert nagyon eltértek nézetei a miénktől. Ez természetes, hisz a Soros-féle magánegyetemen mi bizony kakukktojás látogatók voltunk. Még elmenőben dicsérte az egyetem éttermét, biztatott, hogy egyszer ebédeljünk ott.

 Vigyázó Ferenc utca a tetőteraszról:
 Háttérben a budai hegyek és az Országház:
Aztán eltelt néhány nap, úgy döntöttünk, hogy ma nem főzök, jó lesz nekünk az az ebéd, amit az egyetemen adnak, így hát újra betoppantunk. Mivel a hölgy közölte, hogy a II. emeleti étterem nyitott kívülállóknak is, felmentünk, beálltunk az önkiszolgáló sorba, megebédeltünk. Nem mondhatom, hogy férjem lelkes lett volna, de azért legyűrte a fasírtjukat a generálszósszal és krumplipürével.  Érdemes megjegyezni a tervezők, a dublini O'Donnell és Tuomey valamint a magyar M-Teampannon nevét. A generálkivitelező pedig csodák csodája, a liberális oldalról naponta támadott Market Építő ZRT és a Strabag alkotta konzorcium volt. Úgy látszik nagyon is megfelel egy posztgraduális képzéssel foglalkozó magánegyetemnek, ahol a diákok több mint száz országból jöttek, az előadások angol nyelven folynak.
A liftnél megvárt minket egy fiatalember, közölte, hogy csak keveset tud magyarul, nagyon nehéz a magyar nyelv.
Ebéd után végül férjem készített néhány képet az épület belsejéről:





Zárókép a külső homlokzatról, a  világhálón találtam:


2016. dec. 31.

Adventi szomszédolás, Ptuj, Trakostyán, Varasd

Eddig az adventi kirándulásig azt sem tudtam, hogy létezik Ptuj városa Szlovéniában. Ez a röpke kirándulás szép emlék marad.  Kora reggel útközben zúzmracsipkés dunántúli tájon:
Ptuj városa:
A város története egészen a kőkorig nyúlik vissza, virágkorát a település a római időkben élte. A város neve Traianus császártól ered, aki a tartományt Colonia Ulpia Traiana Poetovionak nevezte el. Ptuj első írásos említése 69-ből, Vespasianus császár uralmának idejéből származik. A város a rómaiak gazdasági, katonai és egyben közigazgatási központja is volt. Akkoriban több mint 40 ezer ember élt a városban, annyi lakosa volt, mint azóta soha. A városi státuszt 1376-ban nyerte el, az ezt követő fellendülésének a török háborúk vetettek véget. A támadások mellett tűzvész, járványok és árvizek is sújtották.
Ma Podravje régió gazdasági központja, a vásárok városa, környékén számos túralehetőség kínálkozik, az éttermekben a remek helyi gasztronómia fogásait kóstolhatjuk végig, a borospincéi a környék finom nedűit rejtik, gyógyfürdői pedig a pihenni vágyókat várják.
forrás: Szlovénia legrégebbi városa: Ptuj | Szlovénia

Óvárosi sétánk képeiből:






  Az utókort a város múltjára emlékeztető római kori sírkövek beépítve a templom falába:

 Karácsonyt váró díszítés az óvárosi utcákon:

A Várostorony előtt áll az 5 méter magas márvány Orpheus-oszlop, egykor a római Marcus Aurélius Vera tiszteletére állították, aki a II. században a város vezetője volt. Szlovénia legrégebbi olyan emlékműve, mely ma is eredet helyén áll, mi sajnos csak letakarva láthattuk. A középkorban pellengérnek használták, melyhez vasgyűrűvel láncolták a bűnösöket nyilvános megszégyenítésül.
Az oszlop fotója a világhálóról:
Várostorony:


 Az óvárosból meredek köves úton kaptatunk fel a hegytetőre a várhoz:
 

Kilátás a várfalról:
 Kilátás a várból, távolban a tóvá felduzzasztott Dráva folyó:



Várudvar:
   
 Bejárat a kiállításhoz:
Díszterem:

Fegyverkiállításon tolongunk:
A terem bejáratánál Keresztelő Szent János szobra a XVII. sz-ból




Lakószárny termei: 







 Hangszerkiállítás részlete:




 Két épületszárny közt, szűk átjáró falán a kép ismeretlen alkotó műve:
 A várudvarról elmenőben kikukkantottunk a városra:
A bástya épületében maszk kiállítás, térképen jelzik, hogy hol terjedt el a híres farsangi maszkos felvonulás, maszk készítés:


A muziKafé hangulatos pincéjében forralt borra vár csapatunk:
 Tovább indulnánk, még várnunk kell a lassan borozgatókra...
Kicsit késve, de csak indulunk tovább, Trakostyán várához, itt is vannak magyar vonatkozású emlékek. Útközben idegenvezetőnktől megtudjuk, hogy Zrínyi Miklós költő és kiváló hadvezér múzsája, szerelme és első felesége a szépséges Draskovics Mária Euzébia volt, hozzá járt udvarolni a várba, szerelmes verseiben Violának nevezte.  1646-ban feleségül vette, jelentős hozományt kapott vele. Amikor 1650-ben a fiatalasszony meghalt, hosszú pereskedés kezdődött, apósa visszakövetelte a hozományt. 


Zrínyi Miklós nyerte meg a pert, hivatkozva gyermekeire, akik második házasságából születtek, akiket fel kell illendően nevelnie. 
"A hegytetőn álló vár a 13.században, mint megfigyelő erőd a zagorjei grófság védelme érdekében készült. Az első századokban Trakostyánt és környékét egy számunkra ismeretlen főúri család birtokolta. Először 1394-ben említik, amikor Cillei Hermann kapta adományul. A vár az északnyugat-horvátországi várrendszer része és a középkorban a Ptuj felől Bednja völgyében haladó utat tartotta szemmel. 1456-ig a család kihalásáig, a Cilleiek birtoka. E nemzetség kihalása után Trakostyán is osztozott a többi vár és birtok sorsában. Birtokaik feloszlottak, többszörösen gazdát cseréltek. A vár először Vitovec János hadvezéré, majd Corvin Jánosé lett, aki Gyulay Jánosnak adta. A Gyulayak három nemzedéken át birtokolták és sokat építettek is rajta, de 1566-ban kihaltak és a birtok a császárra szállt. I. Miksa császár szolgálataiért Draskovich Györgynek, horvát bánnak adta. Ezt követően a Draskovichok többször átépítették. Ekkor emelték a nyugati bástyát, mely már alkalmas volt az erődítmény ágyúkkal és tűzfegyverekkel való hatékony védelmére is. Az itt elhelyezett címer és a felirat bizonyítják, hogy Draskovich II. János és Péter 1592-ben építtették. Amikor azonban a család többi zagorjei birtokai virágzásnak indultak a Draskovichok a 18. században elhagyták és a vár enyészetnek indult. Ezután már főként csak katonaság tartózkodott benne. A 19. század közepén a főúri családok egy részében újra divatba jött a romantika, a családi hagyományok felélesztése és a régi épületek felújítása. Ekkor 1840 és 1862 között Draskovich V. György a várat romantikus várkastéllyá építtette át és köréje díszes parkot építtetett. 1944-ben a család Ausztriába menekült és a várkastély állami tulajdon lett, napjainkban már vendégcsalogató kastély, körötte a mesterséges Trakostyáni-tó." 
A fenti dőlt betűs szöveg innen: https://hu.wikipedia.org/wiki/Trakosty%C3%A1n
Decemberben már korán sötétedik, alkonyodott, mire Trakostyánban a vár aljához értünk. Kiderült, hogy félóra múlva bezárják a várat a látogatók előtt, a fürgébbek és szívósabbak épp hogy végigszáguldhattak a termeken, miután vállalkoztak a 155 eltérő magasságú lépcső megmászására, hogy a vár bejáratához jussanak. Mi inkább a tó körül sétáltunk, ittunk egy kávét a vár aljában.
  Trakostyáni tó december közepi alkonyban:

 Az ismertető tábláról:

 A baloldali épület aljában hangulatos kávézóban vártunk a várhegyet megmászó utastársainkra:
Mire újra útra keltünk Varasd felé, már koromsötét volt. Útközben elsuhantunk Lepoglava mellett, kolostorában nyugszik Hunyadi Corvin János, Mátyás király házasságon kívül született fia, akit nagyanyja Szilágyi Erzsébet nevelt fel.
"A törökök, kik ellen a nádor már augusztus elején készületre inté a vármegyéket, október első napjaiban betörtek Horvátországba és Kninig pusztítottak. A herczeg Krapináról, hol családjával együtt az egész nyarat tölté, a tartomány védelmére sietett, s megütközött a török csapatokkal. Szerencséje már a csatatéren cserben hagyta; kevés híja volt, hogy az ellenség fogságába nem került.
Betegen tért vissza a harcz mezejéről, úgy látszik, az alvidéken lappangó pestises láz támadta meg, mely végzetes kimenetelű lett reá nézve. A közeli vég előérzetében megtette utolsó rendelkezéseit családja helyzetének biztosítására. Vagyona kezelését hitvesére bízta s négy legmegbízhatóbb emberét, Török Imrét, Beriszló Ferenczet, Keserű Istvánt és Szerdahelyi Imrefi Jánost rendelte ki mellé, hogy őt tanácsaikkal gyámolítsák. Betegsége nem tartott sokáig. Halála október 12-én éjjel 11 órakor következett be.
Az elhunytat a regényes zagorjei bérczek között, Szlavónia szivében, mely második hazája lett, a lepoglavai templomban helyezték örök nyugalomra. A Boldogasszonyról nevezett kolostor és templom, mint Remete-Szent-Pál szerzetének többi egyháza is, Corvin János különös pártfogásának örvendett. Temetkezési helyéül is ő maga választotta ki. Koporsóját a templom sanctuariuma alatt levő sírboltban, a főoltár előtt helyezték el, s egykori hűséges vicebánja, Gyulai János kérte ki magának a kegyet, hogy emléket állíthasson a halottnak, Mátyás király fiának, a jeles hadvezérnek, «ki a világnak szerzett sok diadal után, mint győzelmes katona fejezte be utolsó napját»."
A dőlt betűs fentiek innen: http://mek.oszk.hu/05700/05789/html/05.htm
Tovább Varasd felé, hogy az előzetesen beharangozott adventi vásári forgatagban részt vegyünk. A városból semmit sem láttunk, elbandukoltunk híres vára mellett a koromsötétben, adventi díszkivilágítását megnéztük a belvárosban, majd  haza indultunk.
Draskovich palota szabadkőműves díszítéssel:
 Városháza:
A Városháza udvarán Erzsébet királyné fehér márvány szobra:
adventi koszorú a Városháza udvarán:
Varasd főtere adventi díszben:

 Egy kis zug a templom fala mellett, mozgó angyalfigurákkal:
Varasd székesegyháza előtt: 
 Még elmenőben egy pillanatra láttam egy palota emléktábláját, feliratát, Bán Josip Jellasics, de megállni nem mertem, le ne maradjak a csoporttól, mert biztosan nem találtam volna vissza az autóbuszunkhoz. A híres varasdi várnak is csak homályos körvonalai látszottak a sötétben, kivilágítva nem volt. Jó lenne Varasdra nappal ellátogatni!
Mire hazaértünk, már éjjel 1 óra volt, az autópályáról egy baleset miatt terelőúton keringtünk, a gépkocsivezető eltévedt az ismeretlen utcákon, a GPS is félrevezette, így a Népligetnél mi leszálltunk, éjszakai buszjárattal, majd onnan jókora gyaloglással a kihalt utcákon végre itthon voltunk!
Ez volt az 50. közös külföldi utazásunk!