A „gödöradó” lerovása az ártándi határon, utána indulás Nagyváradra.
Egész Erdélyt átszelve, a 2200 km-es úton csak a mellékutak némelyike rázós, a közelmúltban olaszok építették újjá az utakat, EU-s támogatásból. Így kényelmes, biztonságos, bár nagyon feszített tempójú volt utazásunk.
Nagyvárad: Szent László király által alapított város lakosságának már csak 33%-a volt magyar a legutóbbi népszámláláskor. A monumentális barokk püspöki székesegyház orgonáját Mária Terézia adományozta. A templom előtt áll Szent László királyunk ércszobra. A püspöki székesegyház csodával határos módon megmentett egyházi kincsei, Szent László hermája, amit megnézhettünk, megtudtuk, hogy a Ceausescu-rendszerben az egyik mellékoltár gyönyörű magyar címerét függönnyel eltakarták, így megmenekült. Újra a katolikus püspökségé lett a kanonoksor, ebben könyvtár, öregek otthona, egyéb szociális létesítmény működik. A püspöki palota (ezt csak kívülről láttuk, még nem költözött ki a román múzeum), Tempfli József váradi püspök szívós harca nyomán jut vissza lassacskán magyar tulajdonba. Hihetetlen teljesítmény, hisz már itt is találkozunk a román ortodox „hagymakupolás honfoglalás” jelével (ú.n. ” holdas templom”, tornyának alsó részén a holdfázisokat mutató 3m átmérőjű aranyozott forgó hold). Ekkor még nem gondoltam volna, hogy egész Erdélyt teleépítik ortodox templomokkal, amelyik faluban 8 ember ortodoxnak vallja magát, oda az állam építi a templomukat, természetesen a pópát is biztosítja. Bármerre jártunk, mindenütt épülőfélben lévő ortodox templommal találkoztunk. Nagyon vallásosak a románok, amit a pópa mond, az szent, s a pópa bizony a magyarok ellen beszél. A fiait szoptató anyafarkas szobra a városok központjában felállítva, kőből, fémből, sokszor nagyon primitív kivitelben, fő, hogy hirdesse a dáko-román mítoszt.
Körösparti séta, Ady szobra, háttérben a mindig zárvatartó, múzeumnak berendezett egykor közkedvelt cukrászda, Ady kedvenc tartózkodási helye volt. Néhány szép szecessziós palota, mint a Sas palota, Nagy-Sándor József szülőháza, amit láttunk még.
A Királyhágón áthaladva érintjük Csucsát, feltűnik egy pillanatra a Boncza kastély is.
Bánffyhunyadon áthaladva döbbenetes látvány, ahogy a napfényben ragyognak bádogtetejükkel, sok-sok tornyocskájukkal a bádogos cigányok „Gábor cigányok” többemeletes bevakolatlan palotái. Az egyik palota lépcsősorának alján a terebélyes, lompos „úrnő” ült.
A Királyhágón átkelve az Erdélyi-medencét érjük el, ahol a történelmi Erdély kezdődik. Útközben halkan énekelgetem: Kőrösfői kertek alatt három kislány zabot arat, sej-haj zabot arat a lovának, szeretőt keres magának... A kalotaszegi Körösfőn felmegyünk a református templomba, a meredek úton Vasvári Pál kopjafája előtt tisztelgünk, hangosan olvassuk a tőle való idézetet: „ A nemzetek együtt egymás mellett akarnak emelkedni, nem pedig egymás romjain”.
Avram Jancu havasokból lejövő mócai a talajmenti ködöt kihasználva, leguggolva lőtték halomra katonáival együtt, aztán két hét múlva nem messze innen Petőfi is elesik.
A gyönyörű nevű Aranyosgyéresen áthaladva is látunk néhány bádogtetejű palotát.
Este Kolozsvárra érve a most épülő egyetemi negyedben, háromcsillagos, felújítás előtt álló szállóban töltöttük az első éjszakát, egy busznyi dán turista mellett, akiknek fergeteges zenés-táncos vacsorát rendeztek. Mi a terem másik részén az asztalainkra valószínűleg csak dísznek kitett gyertyát mégis meggyújtva vacsoráztunk, a vacsora kifogástalan volt, a szállás szintén. Másnap a svédasztalos reggeli után útra keltünk Kolozsvárral ismerkedni.
Kolozsvár gyönyörű virágos főterén a Szent Mihály plébániatemplom, Mátyás király lovasszobra (a magyar felirat betűinek csak a helye), román és latin felirattal, a tér másik oldalán hatalmas román győzelmi emlékmű. Rohammunkában készül a környező utcák díszburkolata, bukdácsolva eljutunk Mátyás király szülőházához. A katolikus plébánia kertjében szoborpark, Szervátiusz Jenő műveit az egyházra hagyta. Ezt mi Ferivel csak kettesben néztük meg, nagy élmény volt. A Főtér közelében a katolikus egyház kezelésében az Agapé étterem, itt ebédeltünk. Nyugati színvonal, fedett belső udvarú önkiszolgáló étterem, pompás kávézó, szálló az emeletén. Ez tényleg szeretetvendégség. Az ittenihez fogható kapuccsinót csak Dórival ittunk 20 éve Mamaiában. Már a híres Farkas utca neve sincs magyarul kiírva, de a nagymúltú református templomban – amelyet gótikus stílusban Mátyás király építtetett a saját költségén - kedves magyar asszony magyarázatát hallgathatjuk. A Babes-Bolyai egyetem aulájába is bekukkantunk, az utcán figyelem a járókelőket, alig hallani magyar szót. A házsongárdi temető bejáratánál csalódva veszem észre, hogy a húsz év előtti nagy fekete eligazító tábla nagyjaink sírjairól már nincs meg. Nagyon sok az új, már román síremlék, de még megtaláljuk azt a néhányat, amit mindenképpen fel akartunk keresni.
Nehogy zárva találjuk a Kultúrpalotát, előzetesen útba ejtjük Marosvásárhelyt, ahová hazafelé útban fogunk jönni. Szerencsénk van, bejutunk, gyönyörködünk a magyar szecesszió remekében, a színházterem bejárata fölötti bronz dombormű István királlyá koronázását ábrázolja. Ezt a domborművet néhány hónapja találták meg, az udvaron 30 cm betonréteg alatt. Egy idős bácsi árulta el, hogy ő látta, amikor elrejtették, így sikerült megtalálni.
Még a homályosra sikerült felvétel is jól mutatja a bronz dombormű szépségét
A Tükörtermet újra látnom 20 év után nagy élmény volt, és ma már a „kondukátor” lepedőnyi képe és jelszavai sincsenek a folyosón, ami egykor igencsak elkeserített.
A lépcsőház üvegablakain nagyjaink képmása
A homlokzatról hiányzik a két szélső, Arany Jánost és Petőfi Sándort ábrázoló dombormű és felirat.
A Kultúrpalota előterében a Romulust és Rémust szoptató farkas…
Torda érintésével utazunk Segesvárra, sok német turistával találkozunk a történelmi hangulatú városban. Sok a felújított ház, a szászok elszármazott utódainak segítségével folyik a tatarozás Európa egyetlen teljesen lakott középkori várában. A középkori fedett falépcsőn (Schülertreppe, 172 lépcsőfok) megyünk fel a várba, valaki megjegyzi, hogy loholhatott az a diák, aki késve indult iskolába, ugyanis a várban van az iskola, ma is szép, jellegzetes szász épület. A felső vár bejáratánál az óratorony, az evangélikus vártemplomban a környékről egybegyűjtötték az elhagyott szász települések templomainak középkori szárnyasoltárait, a templom mellett gondozott temető. Ma már csak 4% a német lakosság Segesváron.
A várlátogatás után felkeressük a Fehéregyháza határában álló Petőfi emlékhelyet. A vandál módon eltorzított kőarc mellé bronzból is tettek emléktáblát az utódok, csoportunk is elhelyezte koszorúját. Bárhol jártunk magyar nagyjaink emlékművénél, szobránál, mindenütt nemzetiszínű szalagok, koszorúk voltak. Így az én szerény kis kokárdámat, amit többször a markomban szorongattam, hogy majd oda tegyem, ahol nincs szalag, vagy koszorú, visszahoztam Budapestre.
Brassó a következő város, a szász lovagok és telepesek korában fénykorát élt nagyváros. Itt a Főtéren szállodánk a háromcsillagos Capitol, gyönyörű kilátás, este szép kivilágítás. Az impozáns Városháza középkori, többször átépítve, körülötte szép épületek, a hegyekre futó utakon villasorok. A nevezetes Fekete templom a keleti gótika utolsó képviselője, ettől keletebbre már nincs gótikus templom. A Fekete templomot belűlről 1689-ben Caraffa császári generális csapata felgyújtotta, belűlről áttüzesedett a kapu feletti Máriát és a Kisjézust ábrázoló reneszánszkori freskó, amelyen Mátyás és Beatrix címere van, Mária világoskék ruhája megfeketedett, amit nemzetközi restaurátorok sem tudtak helyreállítani. A templomban 119 keleti szőnyeg van, ezeket a szász kereskedők ajándékozták, fogadalmi ajándékok, a falakat borítják. A középkori céhek emlékei is itt vannak kiállítva. A várból egyetlen kapu, a Szent Katalin kapu maradt fenn. A völgyben fekvő városra szép kilátást nyújtott Poiana, a Cenk hegy.
Rohan az idő, már a harmadik nap reggelén indulunk a Prahova folyó völgyén át Sinaiára, a fényűzően berendezett német reneszánsz stílusban épült Peles kastélyhoz. Közelében a fák közt elzárt területen, fegyveres katonák által őrzötten rejtőzik Ceaucescu egykori palotája, amit 1989 után egy rövid ideig megengedtek látogatni a népnek, ámulhatott is az aranykilincses pompán, az elképzelhetetlen luxuson, amin mi is ámuldozhattunk a 90-es évek elején vetített TV-film jóvoltából. Ma már szigorúan zárt terület! A Peles kastély ma múzeum, benn fényképezni tilos, filcpapucsban járjuk a termeket, főként a csodálatos fafaragásokat nézem ámulva. Úgy hírlik, hogy évente egyszer, Szilveszterkor a vezetők itt ünnepelnek, utána két hét a takarítás, mire újra megnyitják a palotát a látogatók előtt…Kicsit kiléptünk Erdélyből tiszta román földre.
Csíkszereda a következő állomásunk, itt három éjszakát töltünk a háromcsillagos magyar tulajdonú Fenyő szállóban, este érkezve sétáltunk az új városrészben, 83% magyar, 13% román lakosságú a legutóbbi, 1992-es népszámlálás szerint. Nagyon jó érzés volt látni a bejárat előtt lengedező sokféle zászló közt a magyart is. A magyarok kedvelt utcája a Petőfi utca, hangulatos sétáló utca, sok kiülős vendéglővel. A hagymakupolás ortodox templomok mellett épült magyar katolikus templom is, mégpedig igen nevezetes, a Makovecz Imre által tervezett Millenniumi templom.
Épülőben egy másik is, pénz híján lassacskán. A reggeli séta közben látjuk, hogy már fél nyolckor hosszú sor kanyarog vízumért a magyar konzulátus előtt, nyitásra várva. Magyarok, szeretnének Magyarországra utazni…
Székelyföld sok-sok borvízforrása igen népszerű, nem csak helyben isszák vizét, el is viszik, üvegekben, műanyag flakonokban. Több helyen palackozzák is, üzletekben árulják. A svájci Nestlé cég is üzletet látott benne, Csíkszereda határában palackozó üzemet épített, ám nem volt hajlandó áraival a helyi árakhoz alkalmazkodni, drága vizét eladni nem tudta, három hónap után az üzem dolgozóit szélnek eresztette, a palackozott raktárkészletet kiszórta az út szélére, ledózerolta és elhagyta Erdélyt. Nem adta oda se egészségügyi intézménynek, se gyerek- vagy öregotthonnak, ilyen gyalázatosan távozott. Ma több cég bérli a telepet. Sok a tönkrement ipartelep, pusztuló gyárépület a városban.
Híres a csíkszeredai jéghoki csapat, sok nemzetközi verseny győztese, szobrot is állított nekik a város, a Fenyő szálló mellett.
Madéfalván a székelyirtás emlékművénél tisztelgünk, majd a Gyilkos tóhoz vezető úton, Pongrác tetőn havasi mézet veszünk, erdei málnát. Gyönyörű erdők, rétek, szénaboglyák, lovaskocsin egy-egy cigánycsalád tűnik fel. A Gyilkos tónál havasi kürtöt fújó népviseletes csángó bácsival fényképezkedünk, zsebébe kis pénzt csúsztatva. Utunk során még néhányszor látjuk, kerékpárján járja be a turisták útvonalát. De sokszor találkoztunk málnát, mézet, havasi gyopárt áruló gyerekekkel, ha nem vett is mindig csoportunk, de apró csoki, cukorka mindig jutott nekik. A csodálatos erdei környezetben kanyargó úton a Keleti Kárpátok legszebb, több kilométer hosszú völgye a Békás szoros felé megyünk. Az idő végig nyárias, szerencsénk van. Csak saját szemmel látva hihető fenséges volta!
Gyergyószentmiklóson folytatjuk, Erdély egyik legszebb kisvárosi parkosított főtere az egykori piactér, majd a búcsújáról nevezetes csíksomlyói kegytemplom, ide zarándokol nemcsak a székelyföld népe, százezrek jönnek mindenfelől, átkel gyalog a hegyen a moldvai csángók népe is, hogy magyar nyelven hallgathasson misét, énekelhesse a magyar népénekeket.
Kézdivásárhely Gábor Áron városa, szobra a Fő téren, a valamikori öntőműhely előtt Thúróczi Mózes szobra, aki műhelyét átadta ágyúöntésre, a város múzeumának udvarán másolatban egy ágyú, eredetije Bukarestben van. Mielőtt elvitték volna, hivatalos másolatot készítettek róla. Kiállításra igényelte a múzeum igazgatója az eredetit, ám mivel nem írta alá, hogy csak kölcsön kéri Bukaresttől, állásából leváltották. A kiállítótermekben az iparos céheknek, az 1848/49-es szabadságharcnak állítanak emléket, ezen kívül többszáz népviseletbe öltöztetett babát gyűjtöttek össze. Most dünnyögöm: Gábor Áron rézágyuja fel van virágozva…
Útbaejtjük a Szent Anna tavat is, még fürdenek benne, sok a turista, mint az országban máshol is, a busz ablakából látjuk, hogy családok a kocsijuk mellett sátoroznak, patakparton, erdőszélen, parázson sütögetnek húst, kukoricát, nyaralnak, horgásznak.
Már a hatodik nap, mire reggeli után átkelünk a Tolvajos tetőn. A máréfalvi szépen faragott székelykapukat nézzük meg, majd Tamási Áron falujába, Farkaslakára megyünk. Emlékére Szervátiusz Jenő és fia Szervátiusz Tibor faragott ki egy 8 tonnás követ, a rajta látható alakok Tamási műveinek szereplői, még Ábel Bolha kutyája is ott van gazdája mellett. Az emlékmű mögött a két cserefa között az író kopjafás sírja, kövén a felirat:
„TÖRZSÉBEN SZÉKELY VOLT,
FIA HUNNIÁNAK,
HŰSÉGES SZOLGÁJA
BOMLOTT SZÁZADÁNAK
TAMÁSI”.
Korondon a sok fazekastól csoportunk tagjai jócskán vásárolnak, mi csak a különlegességnek számító áfonyapálinkából veszünk egy nagyon kedves, jóhumorú, csinos székely asszonytól, miután megkóstoltuk pálinkáját, és nagyon ízlett. Sajnos nagyon sok a tömegáru, így nincs mit összetörnünk hazafelé.
Parajdra érve helyi busszal levisznek bennünket a bánya mélyére, amit már a rómaiak is műveltek. Egy km-nyi mélyen vagyunk, és még négy emelet alattunk, ahol a bányászat folyik! A mi szintünk az asztmás gyerekeknek van berendezve, játszótér, csúszdákkal, hintákkal, mintha márványon járnánk, a fényes sópadló olyan. Homokozó helyett elkerített „sómokozó” van a gyerekeknek, ott szaladgálnak, játszanak egész délelőtt. A szülők asztaloknál, padokon ülnek a kezelési idő alatt, esznek, beszélgetnek, olvasnak, játszanak a legkisebbekkel. Sószobrok, ökumenikus templom, mindez a bányában. Hanem az a bányába le-föl ingázó busz! Ócska, büdös, zajos. Kijövet egy rövid eső elkap, de ennyivel megússzuk, közben buszunknál sódarabokat árul egy 7-8 éves forma gyönyörű, huncut kis cigányfiúcska, Bendegúz. Ügyes, többen vesznek tőle, vagy pénzt adnak neki.
Bár az előzetes programban nem szerepelt, idegenvezetőnk jóvoltából útba ejtettük Székelyudvarhelyt is, a Fő tér nevezetes magyarok emlékére készült szoborparkja, a Városházára egy pillantás, bekukkantunk a mellékutcákba, a ferences templom tatarozás miatt zárva, de kertjében nagyon érdekes emlékművet látunk, a felirata: ÜLDÖZÖTTEK ÉS ÁLDOZATOK gyorsan lefényképezzük és indulunk tovább.
Vissza Marosvásárhelyre, az 51%-ban magyar lakosú városba, ahol három ciklus után román polgármestert választottak, mivel a magyarok közül kevesen mentek el a választásra, úgy gondolták, úgyis marad a magyar polgármester. A város virágzása Bernády György polgármestersége idején volt, a XX. század fordulóján sok csodálatos épületet emeltek, a székelység kulturális központja volt, az ma is. Itt élt Bólyai Farkas és János is. Szobruk a Bolyai líceum előtt még áll. A Teleki Könyvtár palotája Teleki Sámuelé, Erdély kancellárjáé volt, aki 40 000 kötet könyvet gyűjtött élete során, a tárlókban olyan különlegességeket láttunk , mint Körösi Csoma Sándor Tibeti-angol szótárát, több ősnyomtatványt, pl. 1476-ban Velencében nyomtatott térképgyűjteményt. Itt is több időt tölthettünk volna unatkozás nélkül.
Utolsó nap már a hazautazás, a buszban filmvetítés, székely vicceket mesél az idegenvezető, a hosszú út így könnyebben telik. Egy kedves történet: Valahol megáll a busz, öreg székely kérdezi, hogy megnézheti-e belűlről. A sofőr tessékeli, az öreg ámul, dicséri, milyen kényelmes fotelok vannak a buszban, TV is, meg hűtő! A sofőr elővesz a hűtőből egy doboz sört, az öregnek adja, aki a bicskáját előveszi, a doboz tetejét lekanyarítja. A vezető szól, hogy van nyitója a doboznak, az öreg rávágja, hogy azt annak csinálták, akinek nincs bicskája!
Még újra megállunk Körösfőn, aki akar még vásárolhat. A román határon percek alatt átjutunk, a mieink csak két kaput üzemeltetnek, takarékoskodnak a személyzettel, így másfél órás várakozás után engednek be. Itthon vagyunk!!!
Egész Erdélyt átszelve, a 2200 km-es úton csak a mellékutak némelyike rázós, a közelmúltban olaszok építették újjá az utakat, EU-s támogatásból. Így kényelmes, biztonságos, bár nagyon feszített tempójú volt utazásunk.
Nagyvárad: Szent László király által alapított város lakosságának már csak 33%-a volt magyar a legutóbbi népszámláláskor. A monumentális barokk püspöki székesegyház orgonáját Mária Terézia adományozta. A templom előtt áll Szent László királyunk ércszobra. A püspöki székesegyház csodával határos módon megmentett egyházi kincsei, Szent László hermája, amit megnézhettünk, megtudtuk, hogy a Ceausescu-rendszerben az egyik mellékoltár gyönyörű magyar címerét függönnyel eltakarták, így megmenekült. Újra a katolikus püspökségé lett a kanonoksor, ebben könyvtár, öregek otthona, egyéb szociális létesítmény működik. A püspöki palota (ezt csak kívülről láttuk, még nem költözött ki a román múzeum), Tempfli József váradi püspök szívós harca nyomán jut vissza lassacskán magyar tulajdonba. Hihetetlen teljesítmény, hisz már itt is találkozunk a román ortodox „hagymakupolás honfoglalás” jelével (ú.n. ” holdas templom”, tornyának alsó részén a holdfázisokat mutató 3m átmérőjű aranyozott forgó hold). Ekkor még nem gondoltam volna, hogy egész Erdélyt teleépítik ortodox templomokkal, amelyik faluban 8 ember ortodoxnak vallja magát, oda az állam építi a templomukat, természetesen a pópát is biztosítja. Bármerre jártunk, mindenütt épülőfélben lévő ortodox templommal találkoztunk. Nagyon vallásosak a románok, amit a pópa mond, az szent, s a pópa bizony a magyarok ellen beszél. A fiait szoptató anyafarkas szobra a városok központjában felállítva, kőből, fémből, sokszor nagyon primitív kivitelben, fő, hogy hirdesse a dáko-román mítoszt.
Körösparti séta, Ady szobra, háttérben a mindig zárvatartó, múzeumnak berendezett egykor közkedvelt cukrászda, Ady kedvenc tartózkodási helye volt. Néhány szép szecessziós palota, mint a Sas palota, Nagy-Sándor József szülőháza, amit láttunk még.
A Királyhágón áthaladva érintjük Csucsát, feltűnik egy pillanatra a Boncza kastély is.
Bánffyhunyadon áthaladva döbbenetes látvány, ahogy a napfényben ragyognak bádogtetejükkel, sok-sok tornyocskájukkal a bádogos cigányok „Gábor cigányok” többemeletes bevakolatlan palotái. Az egyik palota lépcsősorának alján a terebélyes, lompos „úrnő” ült.
A Királyhágón átkelve az Erdélyi-medencét érjük el, ahol a történelmi Erdély kezdődik. Útközben halkan énekelgetem: Kőrösfői kertek alatt három kislány zabot arat, sej-haj zabot arat a lovának, szeretőt keres magának... A kalotaszegi Körösfőn felmegyünk a református templomba, a meredek úton Vasvári Pál kopjafája előtt tisztelgünk, hangosan olvassuk a tőle való idézetet: „ A nemzetek együtt egymás mellett akarnak emelkedni, nem pedig egymás romjain”.
Avram Jancu havasokból lejövő mócai a talajmenti ködöt kihasználva, leguggolva lőtték halomra katonáival együtt, aztán két hét múlva nem messze innen Petőfi is elesik.
A gyönyörű nevű Aranyosgyéresen áthaladva is látunk néhány bádogtetejű palotát.
Este Kolozsvárra érve a most épülő egyetemi negyedben, háromcsillagos, felújítás előtt álló szállóban töltöttük az első éjszakát, egy busznyi dán turista mellett, akiknek fergeteges zenés-táncos vacsorát rendeztek. Mi a terem másik részén az asztalainkra valószínűleg csak dísznek kitett gyertyát mégis meggyújtva vacsoráztunk, a vacsora kifogástalan volt, a szállás szintén. Másnap a svédasztalos reggeli után útra keltünk Kolozsvárral ismerkedni.
Kolozsvár gyönyörű virágos főterén a Szent Mihály plébániatemplom, Mátyás király lovasszobra (a magyar felirat betűinek csak a helye), román és latin felirattal, a tér másik oldalán hatalmas román győzelmi emlékmű. Rohammunkában készül a környező utcák díszburkolata, bukdácsolva eljutunk Mátyás király szülőházához. A katolikus plébánia kertjében szoborpark, Szervátiusz Jenő műveit az egyházra hagyta. Ezt mi Ferivel csak kettesben néztük meg, nagy élmény volt. A Főtér közelében a katolikus egyház kezelésében az Agapé étterem, itt ebédeltünk. Nyugati színvonal, fedett belső udvarú önkiszolgáló étterem, pompás kávézó, szálló az emeletén. Ez tényleg szeretetvendégség. Az ittenihez fogható kapuccsinót csak Dórival ittunk 20 éve Mamaiában. Már a híres Farkas utca neve sincs magyarul kiírva, de a nagymúltú református templomban – amelyet gótikus stílusban Mátyás király építtetett a saját költségén - kedves magyar asszony magyarázatát hallgathatjuk. A Babes-Bolyai egyetem aulájába is bekukkantunk, az utcán figyelem a járókelőket, alig hallani magyar szót. A házsongárdi temető bejáratánál csalódva veszem észre, hogy a húsz év előtti nagy fekete eligazító tábla nagyjaink sírjairól már nincs meg. Nagyon sok az új, már román síremlék, de még megtaláljuk azt a néhányat, amit mindenképpen fel akartunk keresni.
Nehogy zárva találjuk a Kultúrpalotát, előzetesen útba ejtjük Marosvásárhelyt, ahová hazafelé útban fogunk jönni. Szerencsénk van, bejutunk, gyönyörködünk a magyar szecesszió remekében, a színházterem bejárata fölötti bronz dombormű István királlyá koronázását ábrázolja. Ezt a domborművet néhány hónapja találták meg, az udvaron 30 cm betonréteg alatt. Egy idős bácsi árulta el, hogy ő látta, amikor elrejtették, így sikerült megtalálni.
Még a homályosra sikerült felvétel is jól mutatja a bronz dombormű szépségét
A Tükörtermet újra látnom 20 év után nagy élmény volt, és ma már a „kondukátor” lepedőnyi képe és jelszavai sincsenek a folyosón, ami egykor igencsak elkeserített.
A lépcsőház üvegablakain nagyjaink képmása
A homlokzatról hiányzik a két szélső, Arany Jánost és Petőfi Sándort ábrázoló dombormű és felirat.
A Kultúrpalota előterében a Romulust és Rémust szoptató farkas…
Torda érintésével utazunk Segesvárra, sok német turistával találkozunk a történelmi hangulatú városban. Sok a felújított ház, a szászok elszármazott utódainak segítségével folyik a tatarozás Európa egyetlen teljesen lakott középkori várában. A középkori fedett falépcsőn (Schülertreppe, 172 lépcsőfok) megyünk fel a várba, valaki megjegyzi, hogy loholhatott az a diák, aki késve indult iskolába, ugyanis a várban van az iskola, ma is szép, jellegzetes szász épület. A felső vár bejáratánál az óratorony, az evangélikus vártemplomban a környékről egybegyűjtötték az elhagyott szász települések templomainak középkori szárnyasoltárait, a templom mellett gondozott temető. Ma már csak 4% a német lakosság Segesváron.
A várlátogatás után felkeressük a Fehéregyháza határában álló Petőfi emlékhelyet. A vandál módon eltorzított kőarc mellé bronzból is tettek emléktáblát az utódok, csoportunk is elhelyezte koszorúját. Bárhol jártunk magyar nagyjaink emlékművénél, szobránál, mindenütt nemzetiszínű szalagok, koszorúk voltak. Így az én szerény kis kokárdámat, amit többször a markomban szorongattam, hogy majd oda tegyem, ahol nincs szalag, vagy koszorú, visszahoztam Budapestre.
Brassó a következő város, a szász lovagok és telepesek korában fénykorát élt nagyváros. Itt a Főtéren szállodánk a háromcsillagos Capitol, gyönyörű kilátás, este szép kivilágítás. Az impozáns Városháza középkori, többször átépítve, körülötte szép épületek, a hegyekre futó utakon villasorok. A nevezetes Fekete templom a keleti gótika utolsó képviselője, ettől keletebbre már nincs gótikus templom. A Fekete templomot belűlről 1689-ben Caraffa császári generális csapata felgyújtotta, belűlről áttüzesedett a kapu feletti Máriát és a Kisjézust ábrázoló reneszánszkori freskó, amelyen Mátyás és Beatrix címere van, Mária világoskék ruhája megfeketedett, amit nemzetközi restaurátorok sem tudtak helyreállítani. A templomban 119 keleti szőnyeg van, ezeket a szász kereskedők ajándékozták, fogadalmi ajándékok, a falakat borítják. A középkori céhek emlékei is itt vannak kiállítva. A várból egyetlen kapu, a Szent Katalin kapu maradt fenn. A völgyben fekvő városra szép kilátást nyújtott Poiana, a Cenk hegy.
Rohan az idő, már a harmadik nap reggelén indulunk a Prahova folyó völgyén át Sinaiára, a fényűzően berendezett német reneszánsz stílusban épült Peles kastélyhoz. Közelében a fák közt elzárt területen, fegyveres katonák által őrzötten rejtőzik Ceaucescu egykori palotája, amit 1989 után egy rövid ideig megengedtek látogatni a népnek, ámulhatott is az aranykilincses pompán, az elképzelhetetlen luxuson, amin mi is ámuldozhattunk a 90-es évek elején vetített TV-film jóvoltából. Ma már szigorúan zárt terület! A Peles kastély ma múzeum, benn fényképezni tilos, filcpapucsban járjuk a termeket, főként a csodálatos fafaragásokat nézem ámulva. Úgy hírlik, hogy évente egyszer, Szilveszterkor a vezetők itt ünnepelnek, utána két hét a takarítás, mire újra megnyitják a palotát a látogatók előtt…Kicsit kiléptünk Erdélyből tiszta román földre.
Csíkszereda a következő állomásunk, itt három éjszakát töltünk a háromcsillagos magyar tulajdonú Fenyő szállóban, este érkezve sétáltunk az új városrészben, 83% magyar, 13% román lakosságú a legutóbbi, 1992-es népszámlálás szerint. Nagyon jó érzés volt látni a bejárat előtt lengedező sokféle zászló közt a magyart is. A magyarok kedvelt utcája a Petőfi utca, hangulatos sétáló utca, sok kiülős vendéglővel. A hagymakupolás ortodox templomok mellett épült magyar katolikus templom is, mégpedig igen nevezetes, a Makovecz Imre által tervezett Millenniumi templom.
Épülőben egy másik is, pénz híján lassacskán. A reggeli séta közben látjuk, hogy már fél nyolckor hosszú sor kanyarog vízumért a magyar konzulátus előtt, nyitásra várva. Magyarok, szeretnének Magyarországra utazni…
Székelyföld sok-sok borvízforrása igen népszerű, nem csak helyben isszák vizét, el is viszik, üvegekben, műanyag flakonokban. Több helyen palackozzák is, üzletekben árulják. A svájci Nestlé cég is üzletet látott benne, Csíkszereda határában palackozó üzemet épített, ám nem volt hajlandó áraival a helyi árakhoz alkalmazkodni, drága vizét eladni nem tudta, három hónap után az üzem dolgozóit szélnek eresztette, a palackozott raktárkészletet kiszórta az út szélére, ledózerolta és elhagyta Erdélyt. Nem adta oda se egészségügyi intézménynek, se gyerek- vagy öregotthonnak, ilyen gyalázatosan távozott. Ma több cég bérli a telepet. Sok a tönkrement ipartelep, pusztuló gyárépület a városban.
Híres a csíkszeredai jéghoki csapat, sok nemzetközi verseny győztese, szobrot is állított nekik a város, a Fenyő szálló mellett.
Madéfalván a székelyirtás emlékművénél tisztelgünk, majd a Gyilkos tóhoz vezető úton, Pongrác tetőn havasi mézet veszünk, erdei málnát. Gyönyörű erdők, rétek, szénaboglyák, lovaskocsin egy-egy cigánycsalád tűnik fel. A Gyilkos tónál havasi kürtöt fújó népviseletes csángó bácsival fényképezkedünk, zsebébe kis pénzt csúsztatva. Utunk során még néhányszor látjuk, kerékpárján járja be a turisták útvonalát. De sokszor találkoztunk málnát, mézet, havasi gyopárt áruló gyerekekkel, ha nem vett is mindig csoportunk, de apró csoki, cukorka mindig jutott nekik. A csodálatos erdei környezetben kanyargó úton a Keleti Kárpátok legszebb, több kilométer hosszú völgye a Békás szoros felé megyünk. Az idő végig nyárias, szerencsénk van. Csak saját szemmel látva hihető fenséges volta!
Gyergyószentmiklóson folytatjuk, Erdély egyik legszebb kisvárosi parkosított főtere az egykori piactér, majd a búcsújáról nevezetes csíksomlyói kegytemplom, ide zarándokol nemcsak a székelyföld népe, százezrek jönnek mindenfelől, átkel gyalog a hegyen a moldvai csángók népe is, hogy magyar nyelven hallgathasson misét, énekelhesse a magyar népénekeket.
Kézdivásárhely Gábor Áron városa, szobra a Fő téren, a valamikori öntőműhely előtt Thúróczi Mózes szobra, aki műhelyét átadta ágyúöntésre, a város múzeumának udvarán másolatban egy ágyú, eredetije Bukarestben van. Mielőtt elvitték volna, hivatalos másolatot készítettek róla. Kiállításra igényelte a múzeum igazgatója az eredetit, ám mivel nem írta alá, hogy csak kölcsön kéri Bukaresttől, állásából leváltották. A kiállítótermekben az iparos céheknek, az 1848/49-es szabadságharcnak állítanak emléket, ezen kívül többszáz népviseletbe öltöztetett babát gyűjtöttek össze. Most dünnyögöm: Gábor Áron rézágyuja fel van virágozva…
Útbaejtjük a Szent Anna tavat is, még fürdenek benne, sok a turista, mint az országban máshol is, a busz ablakából látjuk, hogy családok a kocsijuk mellett sátoroznak, patakparton, erdőszélen, parázson sütögetnek húst, kukoricát, nyaralnak, horgásznak.
Már a hatodik nap, mire reggeli után átkelünk a Tolvajos tetőn. A máréfalvi szépen faragott székelykapukat nézzük meg, majd Tamási Áron falujába, Farkaslakára megyünk. Emlékére Szervátiusz Jenő és fia Szervátiusz Tibor faragott ki egy 8 tonnás követ, a rajta látható alakok Tamási műveinek szereplői, még Ábel Bolha kutyája is ott van gazdája mellett. Az emlékmű mögött a két cserefa között az író kopjafás sírja, kövén a felirat:
„TÖRZSÉBEN SZÉKELY VOLT,
FIA HUNNIÁNAK,
HŰSÉGES SZOLGÁJA
BOMLOTT SZÁZADÁNAK
TAMÁSI”.
Korondon a sok fazekastól csoportunk tagjai jócskán vásárolnak, mi csak a különlegességnek számító áfonyapálinkából veszünk egy nagyon kedves, jóhumorú, csinos székely asszonytól, miután megkóstoltuk pálinkáját, és nagyon ízlett. Sajnos nagyon sok a tömegáru, így nincs mit összetörnünk hazafelé.
Parajdra érve helyi busszal levisznek bennünket a bánya mélyére, amit már a rómaiak is műveltek. Egy km-nyi mélyen vagyunk, és még négy emelet alattunk, ahol a bányászat folyik! A mi szintünk az asztmás gyerekeknek van berendezve, játszótér, csúszdákkal, hintákkal, mintha márványon járnánk, a fényes sópadló olyan. Homokozó helyett elkerített „sómokozó” van a gyerekeknek, ott szaladgálnak, játszanak egész délelőtt. A szülők asztaloknál, padokon ülnek a kezelési idő alatt, esznek, beszélgetnek, olvasnak, játszanak a legkisebbekkel. Sószobrok, ökumenikus templom, mindez a bányában. Hanem az a bányába le-föl ingázó busz! Ócska, büdös, zajos. Kijövet egy rövid eső elkap, de ennyivel megússzuk, közben buszunknál sódarabokat árul egy 7-8 éves forma gyönyörű, huncut kis cigányfiúcska, Bendegúz. Ügyes, többen vesznek tőle, vagy pénzt adnak neki.
Bár az előzetes programban nem szerepelt, idegenvezetőnk jóvoltából útba ejtettük Székelyudvarhelyt is, a Fő tér nevezetes magyarok emlékére készült szoborparkja, a Városházára egy pillantás, bekukkantunk a mellékutcákba, a ferences templom tatarozás miatt zárva, de kertjében nagyon érdekes emlékművet látunk, a felirata: ÜLDÖZÖTTEK ÉS ÁLDOZATOK gyorsan lefényképezzük és indulunk tovább.
Vissza Marosvásárhelyre, az 51%-ban magyar lakosú városba, ahol három ciklus után román polgármestert választottak, mivel a magyarok közül kevesen mentek el a választásra, úgy gondolták, úgyis marad a magyar polgármester. A város virágzása Bernády György polgármestersége idején volt, a XX. század fordulóján sok csodálatos épületet emeltek, a székelység kulturális központja volt, az ma is. Itt élt Bólyai Farkas és János is. Szobruk a Bolyai líceum előtt még áll. A Teleki Könyvtár palotája Teleki Sámuelé, Erdély kancellárjáé volt, aki 40 000 kötet könyvet gyűjtött élete során, a tárlókban olyan különlegességeket láttunk , mint Körösi Csoma Sándor Tibeti-angol szótárát, több ősnyomtatványt, pl. 1476-ban Velencében nyomtatott térképgyűjteményt. Itt is több időt tölthettünk volna unatkozás nélkül.
Utolsó nap már a hazautazás, a buszban filmvetítés, székely vicceket mesél az idegenvezető, a hosszú út így könnyebben telik. Egy kedves történet: Valahol megáll a busz, öreg székely kérdezi, hogy megnézheti-e belűlről. A sofőr tessékeli, az öreg ámul, dicséri, milyen kényelmes fotelok vannak a buszban, TV is, meg hűtő! A sofőr elővesz a hűtőből egy doboz sört, az öregnek adja, aki a bicskáját előveszi, a doboz tetejét lekanyarítja. A vezető szól, hogy van nyitója a doboznak, az öreg rávágja, hogy azt annak csinálták, akinek nincs bicskája!
Még újra megállunk Körösfőn, aki akar még vásárolhat. A román határon percek alatt átjutunk, a mieink csak két kaput üzemeltetnek, takarékoskodnak a személyzettel, így másfél órás várakozás után engednek be. Itthon vagyunk!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése