2010. jan. 31.

Nagy utazás helyett válság idején

Meghívást kaptunk a Dolomitokba, rövid gondolkodás, lemondás, majd kis utazás MARADRA ebéd után, ez is tetszett. "Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli." - mondja a régi magyar közmondás...


Emlék


Kikukkantunk, elindulunk...



Kiskutya fürdik a hóban

A mi utcánk ó be szép...




Hajókikötő az öböl partján


Meder utca:

Szigetcsúcs:Magány a Duna partján, fedetlen fővel:

Divatosan:


Akiknek még fejfedőre se telt...

http://www.youtube.com/watch?v=D5moYNlsRYA&feature=related



2010. jan. 22.

Szatmárcsekén a Himnusz születésnapján csak szerettem volna ott lenni...

1823. január 22., ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt.
Ez a nap 1989 óta A MAGYAR KULTÚRA NAPJA.

A magyar kultúra öröksége, szeretete, birtoklása és közösen folytatni akarása tartja egyben és alkotja a magyar nemzetet - jelentette ki Sólyom László a Magyar Kultúra Napja alkalmából megtartott ünnepségen vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén.
Az államfő a község református templomában rendezett ökumenikus istentiszteleten úgy fogalmazott: Kölcsey Ferenc Himnusza nem egyszerűen a magyar irodalom kiemelkedő teljesítménye, hanem annál is több; a költeményt az egész nemzet a szívébe fogadta, a Himnusz összeforrt a magyarság történelmével, annak szimbóluma, s elválaszthatatlan lett a hazaszeretettől. "Ezért mondhatjuk, hogy a Himnusz romolhatatlan, nem lehet vele visszaélni, mindig tiszta marad, nem válthatja le semmi, nem helyettesíthető semmilyen más zeneművel" - mondta.
Az államfő kiemelte: a magyar kultúra öröksége, szeretete, birtoklása és közösen folytatni akarása tartja egyben, és alkotja a magyar nemzetet, amelynek fontos alapköve a nyelv. Leginkább ezért kell áldozatra készen lenni - figyelmeztetett Sólyom László. Ma a magyar nyelvért elsősorban az országhatáron kívül élő nemzetrészeknek kell naponta áldozatot hozni az asszimilációs nyomás ellenében, ezért az anyanyelv használata a határon túl általános emberi jogi, valamint létkérdés is egyben - mondta.
Az ünnepségen Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, és Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye püspöke hirdetett igét, ezt követően a Kölcsey Társaság emlékplakettjével tüntették ki Jankovics Marcell Kossuth-díjas filmrendezőt. A társaság által 1995-ben alapított díjban azok a művészek részesülhettek, akik sokat tettek a magyar kultúra megőrzéséért.
Az elmúlt három évben Szabó Dénes karnagy, Szilágyi István író és Nagy Gáspár költő kapta meg az elismerést, de a korábban a díjazottak között volt Makovecz Imre építész és Csoóri Sándor költő is. Az istentisztelet után megkoszorúzták a település református temetőjében Kölcsey Ferenc síremlékét, ahol a köztársasági elnök is elhelyezte az emlékezés virágait.

2010. jan. 13.

Utazzunk Kubába

Csúnya, esős, borús időben virtuális utazásra hívom az idetévedőket. Nem a tengerparti fövenyen koktélszürcsölgetésre, hanem Yoani Sanchez meghívására az Y Generációhoz, alább világhírű blogjából idézek:

"Gyere és éld át!
A megannyi turistáknak szóló reklám hatására eszembe jutott egy újabb turistacsalogató ötlet. Nem az ország természeti szépségeinek vagy történelmi épületeinek megtekintésére invitálna. A kampány szlogenje az lenne hogy “kuba testközelből”, amely persze valószínűleg nagyon hamar érdektelenségbe fulladna. Gyere és éld át!, hirdetné az adagokra szóló jegyfüzet, amelyet minden, a kaland iránt érdeklődő résztvevő kézhez kapna.
A szállás nem olyan luxushotelekben lenne, mint amilyeneket Varadero és Cayo Coco strandjain találni. Az idegenvezető Centro Habana koszos szobáiban, Buena Vista szegényes bérházaiban, és a hurrikánok által hontalanná tett embereknek fenntartott zsúfolt tömegszállásokon biztosítaná a látogatók lakhatását. Az útra befizető érdeklődők nem használhatnának konvertibilis pesot és kéthetes tartózkodásuk alatt a kubai átlagfizetés erejéig, azaz 300 kubai peso értékben állna rendelkezésükre költőpénz. Így aztán nem engedhetnék meg maguknak sem a valutás taxikat sem pedig a bérautókat; kénytelenek lennének a tömegközlekedést igénybe venni.
Az utazásra vállalkozók nem járhatnának étterembe, ehelyett napi ellátmányként nyolc deka kenyeret kapnának. Talán szerencséjük lenne, és az út vége előtt még hozzájuthatnának fél kiló halhoz. Ahhoz, hogy az ország egy másik megyéjébe eljussanak nem használhatnák a Viazul kényelmes buszait, de a jegypénztárak előtti három napos sorbanállás helyett már egy napnyi ácsorgás után megkapnák jegyeiket. Hajóra nem szállhatnának, szörföt nem bérelhetnének, - még végén 90 mérfölddel arrébb sodródnának a “karibi paradicsom”-tól .
A nyaralás végén, a vakmerő turisták jutalma egy oklevél lenne, amely bizonyítaná a hogy ők a “kubai valóság ismerői”, ám ahhoz, hogy az általunk élt abszurd “hétköznapokhoz szokottak”-nak nyilvánítsák őket, még el kéne jönniük párszor. A résztvevők lefogyva, s szomorúan térnének haza, ahol kiéhezve vetnék rá magukat a helyi boltok kínálta élelmiszerekre, de legfőképpen hányingert éreznének az utazási hirdetésektől. Azoktól, amelyek Kubát mulatt szépségekkel, rummal, zenével és tánccal reklámozzák, amelyek eltakarják a romokra, a frusztrációra és mindarra a fásultságra nyíló kilátást amelyet ők megismertek és megéltek.
Der Beitrag wurde am Martes, den 20. Enero 2009"

2010. jan. 9.

Hajnali emlékképek még vázlatosan

Éppen ma két éve, hogy ide gyűjtögetem utazási emlékeimet, hiányosan, rendszertelenül. Hajnalonta bevillan egy-egy kép, éjszakai barangolás középkori városka sikátoraiban, Orvieto, toszkanai ciprusok sora, rajnai hajóút, Ravenna mozaikjai, a compostelai szt. Jakab székesegyház, homokdűnék Cannes tengerpartján, dinnyeevés valahol útközben hazafelé Portugáliából, nem utolsó sorban hazai barangolásaink emlékképei...



Illyés Gyula:KHÁRON LADIKJA


Kháron ladikja nem akkor indul velünk,
midőn lezárul és befagy a szem.
Bús átkelők soká s nyitott szemmel megyünk
a végzetes vizen.

Esztendőkkel előbb irígy sorsunk behajt
s ringat a csónakon, amely
- bár nem kedvünk szerint -
épp oly gyönyörű part
hosszában suhan el;

épp oly szép Canale-n s lagunákon, akár
a nászutasoké!

Hisz minden ugyanaz: az ég, az út, a táj,

épp csak - visszafelé!


Minden oly gyönyörű, sőt - titkosan - ahogy

elleng, még gyönyörűbb!

Olyanformán, mint a dallam attól, hogy ott

hagyja a hegedűt.
Ülünk barátaink, s fáink közt, nevetünk,
- vidám vita folyik -
s egyszer csak ringani kezd velünk, (csak velünk!)
kifelé a ladik.


Bölcs, ki e kéjuton, ezen is mosolyog
s ha sír is, hálakönnyet ont,
hogy hány piazza-t, hány s milyen Casa d'Oro-t
látott, ha nem lát is viszont!