2010. jún. 19.

Utazás a múltba, egy nemrég megjelent könyv ürügyén


Háttérben a Regnum Marianum

Mit jelentett nekünk a Városliget a múlt század ötvenes éveiben? Gyermekkorunk nagyon fontos színhelye, ahová, ha zajongva játszottunk a függőfolyosón, felkiabált Szinasi néni, a félelmetes házmester:
"A folyosót nem bérlitek, menjetek ki a ligetbe!"
Végigszáguldottunk a Damjanich utcán, át a téren, nem tudva arról, hogy néhány évvel előbb még itt állt a Damjanich utca tengelyében a Regnum Marianum templom, amit Rákosi felrobbantatott. A térre néző lakások ablakaiból láthattak egyet-mást az ott lakók. Sztálin születésnapjára szánt ajándékként 1951-ben kezdték lebontani. Emberek élőlánca próbálta megakadályozni a pusztítást, ám az ÁVH tagjai szétoszlatták a tömeget, a szovjet hadsereg ukrán szárnya robbantotta fel a templomot, még a nyomait is igyekeztek eltüntetni, mintha nem is létezett volna.
Négy évvel később, amikor mi a környékre költöztünk, már a dísztribün és Sztálin szobra állt.
Látványos április 4-i, a tér kockakövein dübörgő katonai dísszemlék, hetekkel előbb már hajnalonta kezdődő próbák, bömbölő hangszórókkal.
Május 1-i léggömbös felvonulások, a múltat végképp eltörölni...
Játszottunk, futottunk a szigorú csősz elől, aki vasvégű botjára tűzte az elhajigált papírdarabokat és megfenyegetett, ha a virágágyásra léptünk, a felnőttek világáról alig tudtunk. Ám aki már akkor ott lakó felnőtt értelmiségi volt, csoda, hogy semmit nem látott, hallott, mi zajlik környezetében, lelkesen építette a szocializmust...

2010. jún. 3.

VELÜNK ÉLŐ TRIANON

2007-ben Pécsett, a várost járva különös látvány ütött meg a Barbakán mellett, a lecsupaszított obeliszk!


Két évvel előbb ott járva, sajnos nem tudtam lefényképezni a II. világháború pécsi áldozatainak emelt obeliszket, ami megrendítő élményem volt, így leírtam emlékeztetőül:
fekete gránit háromoldalú csonkolt tetejű oszlop, előtte felirat:
IN MEMORIAM 1941-45,
egyik oldalán a tömeg végeláthatatlan hömpölygését fejek katonai rohamsisakkal és hátak kontúrjának sokasága jelezte, másik oldalon a felírás:

TRIANON 1920.06.04.
KASSA 1941.06.26.
KÁRPÁTCSOPORT
DONKANYAR
KOROTOJAK
TATÁRHÁGÓ
TORDA
ARAD
SZÉKESFEHÉRVÁR
BALATON BUDAPEST
HALÁLTÁBOROK
GULAGOK
PÁRIZS 1947.02.10.



1999. szeptember elsején avatták fel társadalmi összefogással a háborút túlélt hadifoglyok és katonák adományaiból Pécs második világháborús emlékművét.
A Rieger Tibor által tervezett 5 méter magas gránitobeliszken az avatáskor a felületbe vésett fej- és hátkörvonalak jelenítették meg a hadba vonuló katonák menetoszlopait, amely megjelenítéssel nem értettek egyet a megrendelők.
Az avatás után kőfaragót hivattak, aki a vonuló tömeg néhány tagjának fejére katonai rohamsisakot vésett, emellett az oszlop oldalán megörökítette azoknak a harcoknak a helyét és dátumát, ahol a magyar hadsereg nagy vérveszteséget szenvedett.

Hiába kerestem képet róla az interneten, nem találtam, míg egy újságcikkre akadtam, a fénykép helye üres, az obeliszk feliratai is gondosan elhanyagolva.
Nehogy valaki utánanézzen, mint én, mi is történt a felsorolt helyeken!
Amint Rieger Tibor értesült a változtatásról, nyomban kérte, hogy az emlékmű nyerje vissza eredeti formáját.
Az alapítvány ettől elzárkózott, ezért a művész pert indított. A bíróság többéves procedúra után kimondta: szerzőijog-sértés történt, s az emlékmű kapja vissza eredeti megjelenését. Pécs jegyzője utasítást adott az önkormányzat tulajdonában lévő városüzemelési részvénytársaságnak az emlékmű helyreállítására, leszedték a betonoszlopot borító gránittáblákat, helyükre új csupasz táblák kerültek, közel 5 millió forintért. A kőfaragó terhére...
Sok gondolat között felmerült bennem, miért nem sikerült megegyezni a szobrásszal, hogy egészítse ki az emlékművet?
A feliratokkal lenne teljes, és tán rajtam kívül más is utánanézne, milyen helyszineken szenvedtek óriási vérveszteséget elődeink.
Több mint tíz év telt el, míg ezév május elején érdekes látvány kapott meg, Budapest XV. kerületében is van egy frissen avatott II.világháborús emlékmű!

Leszálltam a buszról, a pécsihez nagyon hasonlító, csak nem gúla, hanem hasáb alakú obeliszk hátoldalát is megnéztem. Csupasz...

“A nemzeteket úgy likvidálják, hogy legelõször
elveszik az emlékezetüket. Megsemmisítik
könyveiket, mûveltségüket, történelmüket.
És valaki másféle könyveket
ír, más mûveltséget nyújt, és más történelmet
gondol ki nekik. A nemzet aztán lassan
nem érti jelenét, és elfelejti múltját. A
környezõ világ pedig még sokkal hamarabb
felejt.” (M. Kundera: A nevetés és a felejtés könyve)