2011. febr. 11.

Méltó ez, illik ez?

Egy februári délelőtti séta a pesti belvárosban:
megdöbbentett amit láttam, a házat, amely nemzeti emlékhelyünk lehetne!!!
Áll még az úgynevezett Horváth-ház, egykor Hatvani utca 3., ma Kossuth Lajos utca 3., a Szép utcai sarkon álló, emléktáblával is megjelölt épület.

Kívülről még a gondozatlanság és a kosz ellenére is kinéz valahogy az 1816-ban épült klasszicista palota, de belül, az aládúcolt lépcsőházzal elképesztő!









Egy szegény koromlepte Kariatida az erkélyt tartó négy közül:



A kapun belépve ámulhatunk:



Az emléktábla díszcsavarjaira is nagy szüksége volt valakinek...





Ha rákattintunk a sajnos sötét lépcsőházi képekre, látható az előtérben sorakozó, az épületben működő ilyen-olyan cégek szemeteskukáinak tömege, a lerogyni készülő lépcsőház, a márványlépcsők fölött díszelgő graffiti







Így őrizzük kiváló eleink emlékét!

Tudja-e az a focidrukker, aki a lépcsőforduló falára az Újpest iránti elfojthatatlan lelkesedését megörökítette, hogy e ház első emeletén Batthyány Lajos miniszterelnöki hivatalát és a Nemzetőrségi Haditanács irodáját rendeztette be 1848 áprilisában?!

"SZABADSAJTÓ UDVAR" így nevezte el ezt a házat Petőfi, az 1848. március 15-én benne lejátszódó történelmi események emlékére.



Itt működött 1840-től Landerer és Heckenast Nyomda- és Kiadóvállalata.
Itt adták ki Kossuth Pesti Hirlapját, majd az Életképeket: Petőfi, Jókai és a forradalmi ifjúság folyóiratát.
1848. március 15-én a magyar ifjúság vezetői: Petőfi, Jókai Vasvári, Irinyi és mások lefoglalták a nyomdát, kinyomtatták a Tizenkét Pontot és a Nemzeti dalt.
Később itt készítették elő a Kossuth-bankók nyomóducait.



Az 1854-ig itt működött nyomda helyén nyílt meg a Kammon Kávéház, a fiatal magyar írók, költők és művészek találkozóhelye.

Hogyan bánunk történelmünkkel?

A kérdésre ma is érvényes választ ad a
Hankó Ildikó: Királyaink tömegsírban című könyvéből vett idézet:



A Magyar Akadémia 1847. évi február 22-én tartott üléséről a következő felszólítást bocsátotta közre minden, a nemzeti becsületet szívén viselő magyarhoz:

"Míg más nemzetek múltjok mindazon ereklyéit, melyek egykori míveltésgük és fényök felől tanúságot tesznek, nagy gonddal, magányos, egyesületi és országos költséggel fenntartják, megőrzik, megújítják, hű és díszes rajzmunkákban a mívelt világgal közlik, műértőik és tudósaik azokat vizsgálataik tanulságos tárgyává teszik, költőik, pedig a költészet varázsfényében támasztják fel halottaikból; addig mi, hidegek régi dicsőségünk s annak emlékei iránt, azokat is, miket elmúlt századok viharai megkíméltek, lelketlenül vagy észre sem vesszük, és legjobb esetben az idő pusztító fogának, semmit sem téve zsákmányul engedjük..."