2012. dec. 10.

Amerre én járok-kelek

próbálom sikerre vinni:
az I. világháborús magyar hadifoglyok Szardínia szigeti odisszeáját megörökítő Luca Gorgolini: I dannati dell'Asinara c. könyvének fordítását, kiadását. A fordításra nagyon kedvezőnek mondott árajánlatot kaptam, ( a 140 oldalas könyv magyar fordítása nyomdakész lenne egymillió Ft-ból) csak épp nincs rá pénzem, sőt jelentkező sem, aki átvállalná. Így a könyvet a Hadtörténeti Intézetnek ajándékozom, hátha felkelti egy kutató érdeklődését...
ÁMULOK: óriásplakátok erdeje városszerte! Hetente új, még újabb és legislegújabb regényeket ajánlanak, a metrók mozgólépcsőin utazva kapkodom a fejem, metrókocsik belseje, ablaka teleragasztva, televíziós műsorok megszámlálhatatlan mennyiségű semmitérő lektűrt reklámoznak, sőt kiadnak, hegyekben áll a könyvesboltokban a sok önjelölt "író" könyve...
"2014- ben száz éve lesz, hogy kitört az I. világháború... 
 Asinarai emlékműtöredék:

  Csontkápolna az I. világháború asinarai hadifogság elhunytjainak:
Vert hadunk csonthalmai...
Ma fehér szamarairól híres Asinara


A digitalizált olasz nyelvű könyv innen letölthető:
http://3dmr.iit.bme.hu/tmp/DANNATI.pdf

2012. dec. 8.

Elhárult az akadály,

amit én okoztam, visszatérek, köszönöm MICSUKÓ!
Volt egy néni a házunkban, régesrég, aki kedves, csupamosoly kislányomat hívta így, állítólag japánul van és azt jelenti: MÉZECSKE

2012. nov. 15.

Postamúzeum ma


Kamaszkoromban egy-egy vasárnap ebédelni mentünk a "szakszervezetbe" - csak így emlegettük a postások Benczúr utcai székházát. Jó is volt, hogy rengeteget dolgozó édesanyánknak nem kellett a vasárnap délelőttöt főzéssel tölteni, kicsit sétált a család délelőtt, aztán beültünk ebédelni. Ami nem tetszett, hogy ezeken a vasárnapokon nem volt maradék délről, aminek máskor, kamaszodó éveinkben már délután nekiestünk.
Ennek az épületnek a kertjében hallgattam először komoly zenét, a Postás Szimfonikusok játszottak, Vasadi Balogh Lajos vezényletével. Akkor még a Postamúzeum nem itt volt. Sok viszontagság, huzavona után, az elkótyavetyéléstől végül megmenekült épület felújítva megnyílt a nagyközönség előtt.
Ez a palota megmenekült, nem úgy, mint az egyedülálló művészeti értékű, tökéletes műszaki állapotban lévő Saxlehner palota az Andrássy út elején, ahonnan a Postamúzeumot kiebrudalták, átköltöztették a szeptemberben megnyílt Bajza utcai Postás Művelődési Központba.
Bár a bagóért elkótyavetyélt (alig 300 millió Ft, testvérek között is tízszeresét érő) Saxlehner palota legújabb tulajdonosa - kézről kézre adták, vették 2004 óta - "tatarozásba" kezdett, lábazatot javított, egy erkélyt felújított, kilóg a lóláb...
Jelenleg folyik a pereskedés, csak halkan jegyzem meg: nincs annyi bíróság, bíró, hogy az elmúlt évtizedekben elkótyavetyélt értékeinket - mindannyiunk vagyonát - , akár csak töredékesen is visszaadni kötelezhetné. Nagyrészt bottal üthetjük a nyomát...
 Már vagy 15 éve jártunk a Postamúzeumban, akkor nem fényképeztem, most a világhálóról gyűjtögettem néhány képet a Saxlehner palotáról, akit érdekel, további gyönyörűeket találhat ott...
 Folyosó részletei Lotz Károly freskóival:


 Kíváncsi lennék, mi lesz (lett) a sorsa a gyönyörű, a magyar hírközlésre utaló folyosói üvegablakoknak?


Elsétáltunk megnézni, milyen lett a Benczúr-ház, ahová a Postamúzeumot költöztették, a  kulcsok őrzőjének, a szigorú portásnak hiába ecseteltem szívhezszólóan, hogy gyerekkori emlékeim után jövök, a gyönyörű vadászterem (hiába kerestem képet róla, nem találtam), és a régről emlékezetes többi helyiség csak rendezvények idején látogatható. Így aztán az éttermen és kávézón kívül - ahol nagyon finom kávét ittunk - az ideköltöztetett Postamúzeumot láthattuk.
Lépcsőház Róth Miksa tervezte üvegablakkal:
 Az ebédlő, ahová még egyszer szeretnék beülni...
A Postamúzeum folyosóján leperegnek előttünk az elmúlt idők:
Cégtáblák:


  
Postaládák a múltból:




És amit 1900 februárjában rábíztak a postára:
Motoros tricigli, fonott vessző levélkosárral:
 Elegáns, ugye?
 Egy míves kis telefonközpont, néhány éve még szállodai szolgálatban volt...
Még sok érdekeset láttunk, de ízelítőnek ennyi is elég..

2012. nov. 4.

Szigetközi pillanatok:

amit egy szűk nap alatt láthattunk október utolsó napján, ragyogó időben.
Győrzámoly, ahol először megálltunk.  Már várt a polgármester, rövid tájékoztatója után végigsétáltunk a községen, követve őt, aki Audi 4-es kocsiján elporzott előttünk. Gondozott utcák, kertek, igényes házak, a házak előtt gépkocsik, jómód. A győri üzemekben dolgozik a falu többsége, büszkén mondta a polgármester, hogy önkormányzatuknak nincs adóssága, kis sanda mosollyal közölte, hogy rajtuk nem kell segítenie a kormánynak. Mire a falu végére értünk, már ott várt a polgármester, elmesélte, hogy a Tömösben volt egy uradalom, ahol a legnagyobb keményfaligeterdő is állt. Az uradalmi birtok volt Győr éléskamrája, mely megsemmisült. Nem mondta, hogy a távoli ligeterdő tanösvényéig busszal is bemehettünk volna. Így aztán kutyagoltunk, közel egy órát az erdőig, ugyanannyit vissza. Így időnk nem maradt a ligeterdőben kószálni, megnézni a híres Zámolyi-tömöst. Faállománya a Szigetközben ritkaságnak számító ártéri keményfákból tevődik ki, különösen értékes a tölgy-kőris-szil ligeterdő. Látatlanban elhiszem, hogy szép.

Mentünk tovább Hédervárra. A XII.században a magyar király hívására betelepülő Héder lovag birtokán várat emeltetett, ennek maradványait rejti magában a kastélypark végében vizesárokkal körülvett kis domb. A vizesárkon kis rozzant fahíd vezeti át azt, aki elég vakmerő, és fittyet hány a figyelmeztető táblára. Nem kockáztattam, távolból néztem meg az odaáti lovasszobrot.
 Válság ide, vagy oda, azért egy négycsillagos szállóként üzemelő kastély hidacskája nem kéne, hogy rozzant legyen...
A park gyönyörű, a ragyogó időben elhagyatott, szállóvendéggel nem találkoztunk, személykocsik sem parkoltak, autóbusz is egyetlen, a miénk.
 A parkban ettől néhányszáz méterre Héderváry István emeltette a XVI. században a mai kastély magját adó épülettömböt. A négyszög alakú belső udvarban emeletes palotaszárnyak voltak kőkeretes ajtókkal és ablakokkal. A szobákat színes, mázas cserépkályhákból fűtötték. A kastély ma látható barokk összképe a XVIII. századi átépítés eredménye. Az udvar déli oldalára a kapu fölé háromszintes szárny került, az északi reneszánsz palotára újabb emeletet húztak. A romantika jegyében történt átépítés már Khuen-Héderváry Károly nevéhez fűződik.A kastély a rendszerváltás előtt három évtizedig általános iskolának adott otthont. Az, hogy most az eredeti, sértetlen burkolatokat láthatjuk, az akkori pedagógusok tisztességét dicséri, mindenre figyeltek, hogy a gyerekek ne rongáljanak meg semmit. Az egykori lovagterem, majd ebédlő, majd vadászterem tornaterem volt azokban az évtizedekben, a falak hosszában vadászjeleneteket ábrázoló festmények, a szépen faragott ablaktáblák, a faburkolat is sértetlen. Nem volt idő kivárni, hogy utitársaink kimenjenek, és az impozáns teremről képet készítsek. Akit érdekel, a világhálón talál erről is képet.
A hotel recepciójának falán függő képek közt láttam: az 1735-ös évből származó bekeretezett gyászjelentés a HÉDERVÁRI SIRALOM, érdemes rákattintva elolvasni a szöveget!



 Lehet, hogy ide lovat kötöttek egykor?


 A két szfinx őrzi a kaput:
 Az óriás kocsányos tölgy az udvar közepén:

 Bámészkodók járnak teremről teremre
Kisétáltunk a temetőkápolnához, a bejárat előtt Magyarország legidősebb, mintegy hétszáz éves kocsányos tölgye dacol az idővel, még él egy ága. A fa pusztuló törzsének belsejében több ember is elfér


 Az öreg tölgy belsejében:
A temetőkápolna eredeti gótikus bejárata fölött még nyomokban láthatjuk az eredeti középkori falfestést:

 BOLDOGASSZONY KÁPOLNA, a Héderváryak vörös márvány síremléke :
 Évszázadok óta néz le ránk a megfeszített Krisztus szobra
Héderváryak sírboltja:
 Tört kövek alatt:
 Még néhány október végi kép Lipótról, amikor már a kedvelt szabadidőpark kihalt:


Miközben ezeket pötyögöm, odapillantok a tévére, éppen az országszerte számos szovjet emlékmű felújítását végző orosz nagyvállalkozókról van szó... Ma 56 éve a szovjet tankok megindultak ellenünk...