2012. szept. 21.
Újra a Hősök tere
Kinek mi fáj... nekem most ez:
Se szív, se lélek, se humor a Műcsarnok félszáz mai magyar képzőművészt felvonultató legújabb kiállításán. Képek, szobrok, installációk, videofilmecskék közt bolyongok. Mit keresek én itt?
Ezek után a téren mit látok? Koszorúzás volt, utána valaki gondosan körbetekerte ragasztócsíkkal a díszkerítés kapujának kallantyúját. Így zárva a kapu:
Tényleg ámulok!
2012. szept. 9.
Milyen ma a budapesti HŐSÖK TERE?
Mit forgatom a fejemet, hogy minél többet lássak az autóbusz ablakából?! Kell a fájdalom, kell újra meg újra látni, hogy ugratnak fel gördeszkájukkal a hősök emlékkövére? Évtizedekkel ezelőtt már telefonáltam a zuglói önkormányzathoz, tegyenek valamit ez ellen. Amikor később Nemeskürty Istvánnak köszönhetően kovácsoltvas díszkerítéssel vették körül az emlékkövet, megnyugodtam. Azt, hogy a tér díszburkolatát ma is, továbbra is rongálják, sportpályának használják bravúros mutatványaikkal a gördeszkások, bárki láthatja.
A héten már új látvány fogadott, a díszkerítés kapuja nyitva, benn gördeszkások. Nem szálltam le a buszról, de szombat délelőtt körbesétáltam a teret, most megmutatom, mit láttam. A ragyogó időben egymás után érkező turistacsoportok lelkesen fényképezkedtek, hallgatták idegenvezetőjük elbeszélését történelmünkről. Ők nem látták, amit én láttam.
A rozsdás kapu nyitva volt, becsuktam és elgondolkoztam, nem kéne újrafesteni?
Nem kell ide kommentár, a képek magukért beszélnek, a megbontott burkolat, a húgyfoltok a Millenniumi Emlékmű tövében, a cigarettacsikkek, italosdobozok, az előző este, éjszaka itt tanyázó fiatalok nyomán:
Kósza gondolat: esetleg hajnalonta fel lehetne takarítani, sőt járőrözni esténként, éjszakánként, amíg még van mit védeni...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)