2013. febr. 15.

Mohács-Sátorhely Történelmi Emlékpark

Régen dédelgetett tervünk vált valóra, amikor eljutottunk Mohácsra. Azt sem bántuk, hogy februári szállingózó hóban, sárban jártuk be a mohácsi csata emlékhelyét, így legalább nem kellett a tömeget kerülgetnünk. Mohács-Sátorhely, az emlékpark gesztenyefasorral szegélyezett úton érhető el. Az emlékparkot a csata 450. évfordulóján, tizenhétezer ember jelenlétében avatták fel.
 Pölöskei József ötvösművész készítette kapun át jutunk a parkba.
 Az ívelt záródású, monumentális alkotás - mint minden e helyütt - az elesett hősöket szimbolizálja. Bronz elemeit 28 ezer szegeccsel állították össze, ami megközelítően jelzi az elesettek számát.
Azóta sokat fejlesztettek, legutóbbi a 2011-ben átadott négyszintes impozáns fogadócsarnok, Vadász György alkotása. Legalsó szintjén nagyon érdekes, látványos interaktív kiállítás a csata körülményeiről, lefolyásáról, a csata résztvevőiről, a feltárásokról, a helyszín leleteiről.
Ami fájdalmas kérdés, hogy a park szabadon álló, fából faragott sírjelei - Kő Pál, Kiss Sándor, Király József és ifj. Szabó István alkotta 30-30 sírjel  -,  meddig fogják bírni az időjárás viszontagságait...

Vadász György tervezte fogadóépület 

Pölöskei József ötvösművész alkotta kapu

2012 őszén felállított emlékoszlop

A földbe süllyesztett átriumos épület - Vadász György alkotása - középkori kolostorok kerengőjét idézi, a három részre szakadt országot jelképező kőrózsával, a permetező víz az érte hullott könnyeket
A fogadóépület emeletéről az üvegfalon át a kerengő és néhány lépcsővel feljebb a gyásztér
A kerengőben elhelyezett tablókon a csata környezetét, a csatában elhullottak felsorolását, az utókor irodalmi alkotásaiból vett idézeteket találunk. Sajnos a félhomályban csak nagyon rossz képeket tudtam készíteni. Rákattintva, nagyban azért olvasható, mivel máshol nem találtam ezekről képet, az esetleges érdeklődőktől elnézést kérve mégis bemásoltam, mert így is értéknek tartom, legalább is engem megkapott.






Térképkő Bencsik István szobrász alkotása

Sírhely


II. Szulejmán szultán, övére függesztett hálóban levágott fejekkel

II. Lajos király

Páncélos vitézek emlékére

Tomori Pál kalocsai érsek
Az emlékkert egyetlen kopjafája az erdélyi Sütő Béla fafaragó mester alkotása
 Erdély sajnálatát fejezi ki, hogy nem segített a mohácsi csatában megvédeni az országot. Az egykori feliratot legyalultatta Ceaucescu, ám a faragott szimbólumok az együttérzés kifejezői...
Lélekharang, sajnos nem tudtuk megkondítani, olyan magasságban van a harangkötél vége...
Lehet, hogy a diákok sokat rángatták? Ha szünet nélkül zúgna a harang, az se lenne sok
A harcban elhullott lovak emlékére

Golgota

Elesettek sírjelei

Kanizsai Dorottya sírjele
Kanizsai Dorottya a csata után a környék papjaival és  400 jobbágyával temette el az elesetteket.
A tömegsírok között II. Lajos király, Szulejmán szultán, Tomori Pál, Brodarics István, Kanizsai Dorottya, és sok-sok névtelen vitéz fából kifaragott sírjeleit láthatjuk. Az emlékhely kialakítása rengeteg szimbólumot hordoz: láthatjuk a Regős szélhárfáját, az angyalszárnyú Mária királynét, csatabárdokat, buzogányokat, kiegyenesített kaszákat, a csatában elpusztult lovakat megidéző lófigurákat.
Az 1976-ban történt átadást követően további három sírjel került a sírkertbe. Balogh István dunántúli fafaragó fejfája és az erdélyi Sütő Béla székely kopjafája után 1990-ben egy hatalmas keresztet állítottak ez emlékhelyen, mely a sírjelek közül magasan kiemelkedve hirdeti, hogy a hazánk védelmében elesett hősök mind keresztények voltak.


Babits Mihály: Kanizsai Dorottya


Mint a sötét asszony a mohácsi téren,
úgy jár a Felejtés köztünk, és egyenként
      elhantolja holtainkat.
Szolgái fáklyákat tartanak kezökben
és a fáklya fénye a lombokra föccsen
      s különös árnyakat ingat.
Kopaszon maradtunk fosztott termeinkben.
Tört ablakunkon át befütyül a sok szél
      úgy, hogy meg sem értjük egymást:
egyik szél erre fúj, másik szél arra fúj;
mi pedig különös táncot táncolunk:
      ez a tánc a süketek tánca.
Néha egyikünk ledobja magát a földre:
Mozdulni sem akar ő többet: elfáradt...
      Némelyik meg ölni kíván
s puha húsba kését sötét kéjjel mártja.
Másik hirtelenül ruháit lerántja
      s mezítelen áll előttünk.
Nekem a gyilkos is testvérem; én tudom,
mily könnyű manapság ölni, s milyen könnyű
      mondani, hogy minden mindegy.
S testvérem mind, aki felejteni akar
és mint a bús folyó, izgatott tajtékkal
      szennyes voltát eltakarja.

De jaj, testvéreim, ki mondja meg, mi jobb?
Tán nem feledésben van orvosság, hanem
      éppen az emlékezésben!
Jertek, óh hömpölyt táj, az új Kanizsai
Dorottya járt erre, boruljunk hantjai
      fölé a vak, titkos rögnek!
Oltsátok ki már a fáklyákat: jön a nap!
Lessétek, lessétek, milyen virág fakad
      a halottas föld porából!
Tán illatát lelkünk süketen is értve
összetalál egymás testvér ütemébe,
      mint vadak a muzsikától...

Mohácson emlékműve van a csatában elesett lengyel vitézeknek:



A mohácsi busójárásról, - bár egyes legendák szerint eredete a betörő törökök megfélemlítésére ijesztő maskarákkal - itt most nem számolok be, bár nagyon érdekes, látványos volt, de valahogy nem érzem ehhez a beszámolóhoz illőnek.
Már hazajőve tallózgattam, amit a helyszínen nem volt idő megnézni, itt rátaláltam, egy lelkes mohácsi kitartó munkával és sokak segítségével tette fel, köszönet mindannyiuknak.
Ahol igen sok érdekesség található:
http://mohacsicsata.blogspot.hu/
ezen belül többek közt:
 http://mohacsicsata.blogspot.hu/search/label/Fogadalmi%20templom
 http://mohacsicsata.blogspot.hu/search/label/K%C3%A1polna
  http://mohacsicsata.blogspot.hu/search/label/Gal%C3%A9ria

2013. febr. 12.

OZORAI PIPO VÁRÁBAN


Ozora reneszánsz várkastélya felújítva látogatható, igazi különlegesség a hazai műemlékek között, a kora reneszánsz építészet első magyarországi épülete.

Ki is volt a várkastély építtetője, Ozorai Pipo? A kép ismeretlen festő műve, a várban látható:

Az elszegényedett firenzei Scolari kereskedőcsalád Budára jött szerencsét próbálni, fiuk Philippo rövid idő alatt kitűnt tehetségével, Zsigmond király híres lovagja, temesi ispán, szörényi bán, királyi kincstartó, nem utolsó sorban sok győztes csatában híressé lett törökverő hadvezér, Hunyadi János oktatója a hadi tudományokra.  Feleségül vette Ozorai Borbálát, Itáliából hozatott mesterekkel pompás palotát építtetett, birtokai után felvette az Ozorai nevet, gyermekei azonban mind fiatalon haltak meg, így nem tudott dinasztiát alapítani Magyarországon. Ozorai Pipo halála után özvegye a várat és tartozékait Héderváry Lőrnic nádornak és fiainak adományozta. A vár története viharos, hol elzálogosítva, hol adományozva, töröktől feldúlva, kifosztva.
A Buda visszafoglalását követő felszabadító hadjárat során 1686 őszén foglalta vissza a keresztény sereg szintén ostrommal, ekkor leomlott a nyugati oldala.
Az új tulajdonos, Esterházy Pál nádor kijavíttatta a sérüléseket. A család 1772-es átépítése folytán nyerte el a vár mai alakját, akkor épült ki a ma is látható déli szárny a vaskos udvari árkádokkal.
A XIX. század elején megyei börtönként funkcionált, később magtárnak használták, majd a múlt század ötvenes éveiben volt iskola, sőt néhány családot is beköltöztettek...
Napjainkban már gyönyörűen felújítva várja a látogatókat.
Februárban a várudvar
A várban sok-sok levendula felaggatva, illatos füvek, szagtalanítóul, hisz csak sátoros ünnepeken mosakodtak







Ismeretlen utitársunk a konyhában
Ozorai Borbála szobája

A gobelint megcsodáltuk, lakomára nem hívtak...
Az a bizonyos potyogtatós, ki a vár árkába ...

 
Eredeti reneszánsz márványkandalló
 
A kályha szemközti oldala még eredeti csempékkel

 A lovagterem páncélos vitézének lova igazi ló volt, fertőzött zabtól pusztult el, így aztán most kitömött hadi 
paripa


 A turista, ha nem félős, még meg is szállhat a várkastélyban, vannak vendégszobák. Záróra után a személyzet hazamegy...
 Mi nem maradtunk, mentünk tovább Mohács felé, a Nemzeti Emlékhelyre.
Elmenőben a vár aljában még örömmel fedeztük fel Perczel Mór 1848-ban vívott ozorai csatájának emlékére emelt táblát:


Illyés Gyula: Ozorai példa


Ötven huszár volt akkor a Szabadság,

annyi volt itt a nemzet, a magyar.
És szembe, hozván a császár parancsát
tízezer fő, tizenkét ágyuval
végig a völgyön, a Sió lapályán
rohamra készen, – középen a híd.
Egy fél országrész fordul vérbe-lángba,
ha az a hídfő, az is elesik.

Oh sármelléki, törpe Thermopilé –
Haloványul a legendás görög
merészség és ravaszság a huszárok
merészsége és nagy esze mögött.
Megindultak, -- nem le, az ellenségre:
a hegyre föl és másfél napon át
kerülgették, csak járták körbe-körbe
a vén Kálvária-hegy derekát.

A hegy mögött, mint színfalak mögött, még
csizmát és csákót is cseréltek ők.
Előbb huszárok, most bakák vonultak
a hüledező ellenség előtt,
mely várta, várta rettegve, mikor dől
nyakába az a tenger népözön.
Husz tűznél főzték a gulyást a lányok
a másik hegyen, a Tüköcsösön.

Megdördült ott lenn végülis az ágyu,
hetedhatárig körözve szavát.
Kihullt a sorból fenn egy-egy huszár, de
a többi csak járt, csak vonult tovább.
Míg fel nem tüntek baltákkal süvöltve,
mint a nádasok csikasz-kölykei,
a pusztaiak… s a szemközti dombon:
Dégről Perczel, Szilasról Görgey!

Szorító, Lődöző… egy-két dülőnév
hirdeti csak, mi történt azután.
Minthogyha ott lettem volna, merengve
ülök az őszi, vén Kálvárián.
Vadászkutyám elnyúlva vár, a puskát
papírral cseréltem föl térdemen.
Nem a cserjésnek, fent az őszi égnek
bozótját kémleli tekintetem.

Hegyre kerültünk… vagy hegyre szorultunk
barátaim, de megritkult sorunk!
S be védtelen, jajt-zümmögő alattunk
az édes ország, melyért harcolunk;
s be ingatag a hídfő és be hangos
az ellenség!... hogy tódul már felénk!
Még rejti gyáván – változik a harcmód –
de látom én már minden fegyverét!

Nem hull golyó még ránk. De hogyha hull is,
ha a veszély, mint zápor megered:
játsszuk már végig halálos mosollyal
e ríkató-vidító szerepet.
Nevetnünk kéne, hogy vagyunk, megyünk még
ezrek dalaként fujva énekünk –
Ha lesz jövő: hadat talál helyünkön –
legyőzhetetlent, ha mind itt veszünk.