2017. szept. 28.

Mosonmagyaróvár és Ulm skatulyái

Hőségben érkeztünk, épp csak le tudtunk szállni, be se mondták, hogy Mosonmagyaróvár következik, máris robogott a Rail Jet tovább Németországba szabadságról visszatérő török vendégmunkás családokkal, óriási emeletes bőröndjeikkel, gyerekeikkel.
















 Gyalog baktattunk végig a városon eltikkadva, de megörültünk, amikor a Kálvária téren szombati nagypiacba csöppentünk. Egy dobozka málnát vettünk, azt eszegetve járkáltunk a színes forgatagban.  Hideg kovászos uborkával kínált meg egy savanyúságokat áruló fiatalasszony, látva, hogy gyönyörködünk az árújában. Az uborkát rágcsálva indultunk tovább, panziónk felé.
Képes beszámolót terveztem a városról, a mi szemünkkel, de ez a szobor megakasztott:

BÁRKA a betelepülő németek emlékműve Rieger Tibor alkotása
 A Dunán hajózva érkeztek új hazára lelni köztük a Strellek is, anyai ágon német betelepülő őseim, ők Kosdon találtak új hazára.
"Ezeket a dunai hajókat – kevés kivételtől eltekintve – csak folyásirányban való hajózáshoz használták. A célállomáson azután a hajó faanyagát 40-60 forintokért adták el az úgynevezett „Plattenschindler”-nek (platnirombolónak, tutajszétszedőnek) gúnyolt kereskedőknek, építőfa vagy tűzifa gyanánt – miközben egy ilyen hajó építési költsége 1830-ban 300 forintot tett ki.
Az Ulmtól Bécsig tartó utazás – az áramlási viszonyoktól függően – 8-10 napig is elhúzódhatott. Bécs az utazás fontos csillagpontja volt, mert itt kaptak útlevelet a bevándorlók a magyar királyságba, és itt fizették ki az útiköltség további részletét. Bécsben tehát újra kellett szervezni az utat. A továbbutazás vagy szárazföldön, kocsival történt, vagy különalku után volt lehetőség vízen tovább utazni, ha megegyeztek az úszó alkalmatosság és a személyzet tárgyában. Ilyenkor gyakorlatilag ki kellett fizetni az eredeti ulmi tulajdonosnak a beépített faanyag árát, és új személyzetet kellett bérelni. Tehát elsősorban a kereskedelmi teherforgalom volt az, amibe elvándorló őseink utasként belecsöppentek, az eredeti üzlettulajdonosokat további haszonnal gazdagítva." ( Botzheim István kutatásai és jegyzetei alapján)


" Az ulmi skatulyának csúfolt bárkák a 18. századdal kezdődően – a dunai németek százezreinek kivándorlásában játszottak szerepet.  Ulm számára jövedelmező gazdasági ágazattá vált a kivándorlási hullám. A városi polgárok a kivándorlók esküvői tanúi, keresztszülei lettek, mivel csak családos emberek kaptak betelepülési engedélyt. Hajókat, tutajokat és "Ulmer Schachtel"-eket (ulmi skatulyákat) építettek számukra, azokon jutottak el Magyarországra. Ezeknek közepén egy kis építmény szolgált alvóhelyül és raktárul. A borzalmasan szűk helyen tehenek, lovak, csomagok közt szorongtak útban egy ismeretlen ország felé. A dal, a kivándorlók által gyakran énekelt, bizonyára lelket öntött beléjük:
Magyarország a leggazdagabb ország,
ahol sok bor és gabona terem,
így mondták Günzburgban.
A hajók már készen állnak,
sok ott a marha, hal és szárnyas,
és napi járóföld a legelő,
aki most Magyarországra költözik,
aranykor virrad arra." (innen:http://www.danube-places.eu/images/katalog/ungarn%20schwaben%20katalog_dzm_INT_UNG.pdf)

Hét évvel ezelőtt, amikor szűk két órát töltöttünk Ulmban, kora reggel megállva Stuttgarti uticélunk előtt, még nem tudtam, hogy Strell őseim is itt szálltak vízre Magyarország felé "ulmi skatulyán". Az a rövid idő, amit a városban töltöttünk, emlékezetes maradt.
Néhány kép ízelítőül Ulmból: A város jelképe az "Ulmer Spatz", ulmi veréb.  Legendája, hogy a bölcs veréb csőrében a szalmaszálat hosszában vitte, a mesterek a városkaput lebontva keresztben akarták a gerendát bevinni, aztán meglátták a verebet, tőle tanultak, így nem kellett a kaput lebontani, hogy a gerendát be tudják vinni...
Bölcs verebük számtalan helyen látható:



És néhány kép Ulm óvárosából:

a híres ferde ház, ma hotel

Városháza, egykor kereskedőház

A homlokzaton a városok címerei, amelyekkel kereskedett Ulm, jobb oldalt fentről a negyedik: OFEN PEST

Münster, ahol a kivándorlók házasodtak össze, mielőtt útrakeltek Magyarország felé





Ideje tovább indulnunk, 8 óra elmúlt, Stuttgartban már várnak ránk

2017. szept. 6.

Öt éve írtam

Képtárnézegetés közben ráakadtam Nőtincs, a nógrádi kis falu I. világháborús emlékművére, feliratán az elesettek közt Babka Károly nevére.
http://amulok.blogspot.hu/2012/01/akikrol-nem-feledkezhetunk-el.html

Akkor még nem tudtam, hogy Ő anyai nagyapám testvéröccse. Azóta családunk után kutatva, hogy eleinknek emlékét utódainkra hagyjuk, egyre jobban belemerültem a családfakutatásba. Levéltári böngészés, archívumok meglepetései, utazgatás a nógrádi falvakba, levelezés sok érdekességet tárt fel. Így tudtam meg, hogy :
"Ő császári és apostoli királyi Felsége méltóztatott legkegyelmesebben adományozni a Ferenc József-rend lovagkeresztjét a katonai érdemkereszt szalagján Babka Károlynak az ellenséggel szemben kitűnő szolgálata elismeréséül" (Budapesti Közlöny 1915. szerda, július 7)

 Babka Károly cs. kir. népf. százados kitüntetése a Ferenc József - rend lovagkeresztje:
.
 
Néhány hónap múlva az oroszok fogságába esve a szamarkandi hadifogolykórházban elhunyt. 
Eltűntként tartották számon, 5 év múlva felesége holttá nyilváníttatta két hadifogoly társa vallomása alapján, akik Babka Károly halálának szemtanúi voltak. Gyermekük nem lévén, árvát nem hagyott maga után, özvegye pedig ismét férjhez ment.

2017. febr. 17.

Járjuk a várost...

Az idén februárban alig volt napsütés. Így amikor egy vasárnap délután végre sütött a nap, elindultunk. Bekérezkedtünk a CEU nemrégiben átadott épületszárnyába, ahol a portán jó kedvében találtuk az egyik dolgozót, aki felkísért a tetőteraszra. Utalásait elengedtük a fülünk mellett, mert nagyon eltértek nézetei a miénktől. Ez természetes, hisz a Soros-féle magánegyetemen mi bizony kakukktojás látogatók voltunk. Még elmenőben dicsérte az egyetem éttermét, biztatott, hogy egyszer ebédeljünk ott.

 Vigyázó Ferenc utca a tetőteraszról:
 Háttérben a budai hegyek és az Országház:
Aztán eltelt néhány nap, úgy döntöttünk, hogy ma nem főzök, jó lesz nekünk az az ebéd, amit az egyetemen adnak, így hát újra betoppantunk. Mivel a hölgy közölte, hogy a II. emeleti étterem nyitott kívülállóknak is, felmentünk, beálltunk az önkiszolgáló sorba, megebédeltünk. Nem mondhatom, hogy férjem lelkes lett volna, de azért legyűrte a fasírtjukat a generálszósszal és krumplipürével.  Érdemes megjegyezni a tervezők, a dublini O'Donnell és Tuomey valamint a magyar M-Teampannon nevét. A generálkivitelező pedig csodák csodája, a liberális oldalról naponta támadott Market Építő ZRT és a Strabag alkotta konzorcium volt. Úgy látszik nagyon is megfelel egy posztgraduális képzéssel foglalkozó magánegyetemnek, ahol a diákok több mint száz országból jöttek, az előadások angol nyelven folynak.
A liftnél megvárt minket egy fiatalember, közölte, hogy csak keveset tud magyarul, nagyon nehéz a magyar nyelv.
Ebéd után végül férjem készített néhány képet az épület belsejéről:





Zárókép a külső homlokzatról, a  világhálón találtam: